Idén is költészettel, képzőművészettel és zenével ünnepeljük Bertók László születésnapját. Aki kíváncsi, hogy merre tart a hazai alkotóművészet, értékes élményekkel gazdagodhat ezen az estén!

Negyedik alkalommal adják át a Bertók-díjat, melyet tavaly óta egy érett és egy szárnyait ígéretesen bontogató költő vehet át. A díjátadás ceremóniája évről évre híven tükrözi az alapítók társművészetek felé nyitó elképzeléseit: a kitüntetéshez ugyanis egyedi képzőművészeti alkotás is jár, az ünnepségen pedig minden alkalommal sor kerül egy új zenemű bemutatására. Idén Balogh Máté öntötte zenébe Bertók László költészetét, szimfóniában fogalmazva. De mit is jelent Bertók László öröksége? És miként lehet ezt újraértelmezni a társművészetekben? Ezekre a kérdésekre is válaszokat kaphatunk.

Az irodalmi díjátadó estre a belépés díjmentes, jegyek a Kodály Központ jegypénztárában személyesen, illetve online is igényelhetőek!

Szeretettel várjuk Önöket!

Pannon Filharmonikusok, Jelenkor, Bertók-projekt

Balogh Máté: Intrada

Balogh Máté (*1990) Intradája, azaz bevonulási zenéje az első Bertók-díjátadóra készült, azóta pedig a program állandó része, minden évben elhangzik. A szerző a következőket írta a darabról:

“Az Intradában Pécshez szorosan kapcsolódó hangok csendülnek föl, de itt nem felépülés, hanem egy zenei anyag dekomponálása zajlik. Ehhez a darabhoz tudni kell, hogy a pécsi városháza óránként felcsendülő harangjátéka Paul Peuerl, a 16-17. század fordulóján élő német zeneszerző Intradáját játssza. Én ezt a zenét hangszereltem újra. Sok pécsitől hallottam, hogy mennyire idegesíti őt a harangjáték, mennyire unja már. Erre a szituációra akartam reagálni azzal, hogy olyan hangszereket használtam föl az átiratomban, amelyek Peuerl korában elképzelhetetlenek lettek volna, például szordínós trombitát és xilofont, hogy kizökkentsem a zenét a szokásos kontextusából. Ráadásul ezek a koridegen hangszerek folyton átadják egymásnak a dallamot, amitől az egésznek lesz egy parodisztikus jellege.”

Az eredeti műben egy énekszólam is szerepelt, mely egy Bertók-vers szövegét szólaltatta meg, de a mű úgy készült, hogy az énekszólam minden hangja benne legyen a kíséretben is – mint ahogy Peuerl művében eredetileg volt – így a zene tisztán hangszeres kompozícióként is előadható. Ebben a változatában hangzik el ma is.

Balogh Máté: III. szimfónia („Priusz” Hommage à László Bertók)

Balogh Máté (*1990) eddigi szimfóniái mindig valamilyen reflexió köré rendeződtek. Az első szimfónia egy Haydn-szimfónia kommentárja, a második Beethoven Pasztoráljának modern lenyomata. A III. szimfónia négy tétele négy Bertók-versszakot fogalmaz meg a zene nyelvén. A szövegeket a szerző azokból a versekből válogatta, melyeket Bertók László még egészen fiatalon írt, és amelyek miatt bebörtönözték az ’50-es években. Innen a „Priusz” megnevezés és a szimfónia alaptónusa is.

I. Tempo di marcia, non veloce, sempre giusto

Mert sereg vagyunk: tízek, százak, ezrek,

akiket becsaptak, mint szél a kaput,

akiket köd, bánat, elszántság öveznek,

s nem tudjuk, hogy éltünk útja merre fut.

A zenében szembetalálkozik Sosztakovics zenéjének jellegzetes hangzása, és Haydn hangszerelésének távoli, idealisztikus faktúrája, majd a zene lassan átúszik a második tételbe.

II. Larghetto, sempre calmo con tanta pazienza

Ülünk az esti lámpafényben,

latolgatjuk, hogy mi maradt:

üres padlás, s apám szemében

egy ki nem mondott gondolat.

A metronóm börtönszerű lüktetése mellett a ki nem mondott gondolatokat a foszlányos harmóniák szimbolizálják, melyek fölött a hegedűszóló egyszerre személyes és magányos.

III. Parlando rubato, senza tempo

Ti emberevő vad kufárok,

akik miatt a föld ma átok,

vigyázzatok: a nép szavára

a föld bekapja, aki bántja.

Az üstdobütések kivégzés-hangulata fölött megszólalnak lefelé zuhanó, menüettre emlékeztető hangok is. Ismét a régi szimfóniák menüettjeinek emléke tér vissza, kontrasztba állítva a jelen aktualitásával.

IV. Tempo giusto meccanicamente al finale. Come un rituale

Hiszek: kiáll majd unokám 

egy marsi hegytetőre, 

s örömkönnyek közt mosolyog

apáira, a földre.

Ebben a tételben egyszerre jelenik meg az autokrata rendszerek rombolása és a civilizáció bukása utáni világ ősember zenéje. A tételben egyre több réteg kerül egymásra, az eredeti zenét fokozatosan ellehetetlenítő sport/rendőrsípok hangja, a megafon értelmetlen kiabálása, Brahms Altatójának kiforgatott változata, a sámán, a bigband és a dekadencia hangjai. Mintha minden együtt egyetlen konklúziót mondana: akárhogy is, de vége lesz.