PUCCINI-REMEKMŰ VILÁGSZTÁR KARMESTERREL: CURA VEZÉNYLI A FECSKÉT

José Cura dirigálja Puccini La Rondine (A fecske) című klasszikusát hamarosan, melyet a Filharmónia Magyarország hoz el Pécsre. A Pannon Filharmonikusok közreműködésével koncertszerű előadásban látható A fecske hangulata a bécsi operettek világát idézi. Különleges hangszerelésű szimfonikus kompozíciójában egyaránt megjelennek a korabeli tánczenék, a keringő, tangó, polka, foxtrott elemei. A 20. század egyik legnépszerűbb olasz operaszerzőjeként számontartott Giacomo Puccini alkotását az a José Cura vezényli majd, aki világszerte ünnepelt tenorsztár, de most a magyar közönség karmesterként is megismerheti. Külön érdekesség Cura személyes tapasztalata a fecskékről. Ahogy ő fogalmazott, utalva a mű szereplőire: „a fecskék nem tudnak bezárva élni, [de] minden évben visszatérnek ugyanarra a helyre... Rambaldo ezért nem fosztja meg Magdát a számára oly fontos szabadságtól: tudja, hogy »fecskéje« előbb-utóbb visszatér.”

Részletek: www.filharmonia.hu

A fecske, avagy a visszatérés szabadsága

Sok évvel ezelőtt átéltem egy olyan élményt, amelyet csak később értettem meg, amikor A fecske librettóját tanulmányoztam. A házam garázsába érve megláttam egy fecskét, amely a mennyezettől néhány centiméterre repült, és kétségbeesetten kereste a kiutat. Mivel azt hittem, hogy véletlenül bezáródott, rohantam, hogy kinyissam az ajtót, és kiengedjem. Legnagyobb meglepetésemre ahelyett, hogy elrepült volna, visszatért befelé, csőrében valamit cipelve. Ekkor fedeztem fel a fészkét, amelyben alig nagyobb tojások voltak, mint a csicseriborsó! Otthon mindenkinek megmondtam, hogy mindig hagyják nyitva a garázsajtót... Nem sokkal később megszülettek a fiatal madarak, és amikor beköszöntött a tél, a család eltűnt.

 A következő évben, nagy meglepetésemre ismét visszatértek a bérlőim...

 A fecskék nem tudnak bezárva élni; a szabadság iránti igényük olyan nagy, hogy annak visszaszerzése érdekében akár odáig is elmennek, hogy megölik magukat, ha nekimennek annak, ami fogva tartja őket. De paradox módon ez a klausztrofóbia, amit a génjeikben hordoznak nem akadályozza meg őket abban, hogy hűségesek legyenek „otthonukhoz”, mert minden évben visszatérnek ugyanarra a helyre, függetlenül attól, hogy mekkora távolságot kell megtenniük vagy mennyi idő telt el. 

 Rambaldo ezért nem fosztja meg Magdát a számára oly fontos szabadságtól: tudja, hogy „fecskéje” előbb-utóbb visszatér hozzá. Mindig is így volt, és mindig is így lesz.

 José Cura

Fotók: Filharmónia Magyarország, Pannon Filharmonikusok