Jubilál a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete és a Pannon Filharmonikusok együttműködése: tizedik alkalommal mutatja be a magánének tanszak év végi vizsgaelőadását a Kodály Központban. Az évforduló kis visszatekintésre késztet: a legtöbb alkalommal Mozart operái kerültek bemutatásra (A varázsfuvola, Titusz kegyelme, Figaro házassága), őt követi Georg Friedrich Händel két művel, valamint Jacques Offenbach, Carl Maria von Weber és Engelbert Humperdinck egy-egy darabbal. Az éppen aktuális opera kiválasztásánál fontos szempont, hogy figyelembe vegyük hallgatóink hangi adottságait, felkészültségüket, és a választott darab találkozzon a közönség érdeklődésével.
Az előadások rendezésében és megvalósításában arra törekszünk, hogy közreműködői és fellépői alkotó fiatal művészek legyenek, akik generációjuk számára is érdekessé és szerethetővé tudják tenni az opera műfaját. Szeretnénk megmutatni azokat a zenei és előadásmódbeli szépségeket, amelyeket az alkotók – énekesek, hangszeres muzsikusok, a karmester és a rendező – maguknak már felfedeztek.
Az elmúlt évtized előadásaiban részt vevő hallgatók közül többen ma már a Magyar Állami Operaház előadásaiban lépnek fel, és vannak egykori hallgatóink, akik szólóénekesi pályára kerültek, rendszeresen lépnek színpadra hazai vagy külföldi színházakban.
Az énekeseken kívül az egyetem szimfonikus zenekarának is kiváló lehetőség és mindig rendkívüli alkalom a Kodály Központban való fellépés. A klasszikus szimfonikus repertoáron kívül az évenkénti operabemutató minden alkalommal friss színt hoz a zenekar életébe. Hangszeres hallgatóink kurzus keretében látogathatják a Pannon Filharmonikusok próbáit, a legtehetségesebb hallgatók zenekari projekteken is részt vehetnek a zenekarban, de az operaelőadásokon együttesként kapnak komoly feladatot. A Pécsi Egyetemi Zenekar tagjai évről évre változnak, az állandó pontot Kocsár Balázs karmester jelenti, aki minden évben felkészíti az együttest és az énekeseket a bemutatóra.
Wolfgang Amadeus Mozart: Così fan tutte – részletek
1789, Bécs. Bár a bécsi udvar, élen II. Józseffel, többször is megrökönyödött Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) operáin, azok mégis egyre sikeresebbek, főleg Bécsen kívül. II. József végül enged a közízlés csábításának, és új opera megírására ad megbízást Mozartnak, méghozzá a botrányairól ismert fenegyerek, Lorenzo Da Ponte szövegkönyvével. A Mozart – Da Ponte páros már mondhatni összeszokott csapat, hiszen a Figaro házassága és a Don Giovanni is Da Ponte szövegére készült. De miért voltak Mozart operái megosztóak a korabeli Bécsben? Első bécsi dalműve a Szöktetés a szerájból volt, mely a török uraságokat figurázta ki. A Figaro házassága már nem volt ennyire diszkrét, itt már európai főurak képviselték az erkölcstelenséget, így a mű komoly fricska volt az arisztokrácia morális színvonalát illetően. A Don Giovanni tovább boncolgatta a hűség intézményének válságát. Don Giovanni, a trófeagyűjtő szívtipró ugyan nemesi származású, de társadalmi osztálytól függetlenül mindenkit képes az ujja köré csavarni, és bár amit tesz, nyilván ellentétes a társadalmi normákkal, mindenki önként bocsátja magát a karjaiba. Aki az eddigi Mozart-operákat ismerte, legalább azzal mentegethette a társadalmat, hogy hűtlen és csaló férfiak minden időben és minden társadalmi rétegben voltak és vannak, de legalább a női hűség erénye szent. A Così fan tutte azonban ezt a mítoszt is lerombolta, annál is inkább, mert bár a történet meglehetősen képtelen, a korban az a pletyka járta, hogy Da Ponte egy korabeli, igaz bécsi történetet állított színpadra, tehát ha az nem is pont így történt, komoly valóságalapja van.
A Così fan tutte cím jelentése: Mind így csinálják. De kik és mit?
A történet két férfi főszereplője, Ferrando és Guglielmo az első felvonás elején büszkén magasztalják szerelmeseik, Fiordiligi és Dorabella hűségét. Don Alfonso, a kiábrándult, cinikus agglegény viszont úgy látja, hogy a női hűség valójában nem létezik, így fogadást ajánl nekik: tegyék próbára a hölgyek szerelmét. A két férfi állja a fogadást. Don Alfonso bejelenti a menyasszonyoknak, hogy a fiatalemberek katonának állnak. Az érzékeny búcsú után a két „csatába induló” elvonul, a lányok pedig keservesen siratják őket. Despina, a szobalány azonban arra biztatja őket, hogy nem érdemes szomorkodni, hiszen a katonaélet sem csak keserűség. Ehhez kap némi „kenőpénzt” is, hogy úrnőit ismerkedésre bátorítsa. Ferrando és Guglielmo hamarosan álruhában tér vissza, és Despina, illetve Don Alfonso asszisztálása mellett elkezdik csapni a szelet az otthon maradt menyasszonyoknak. A hölgyek eleinte kategorikusan elzárkóznak a társaságuktól, de a színlelt öngyilkossági kísérlet meglágyítja a szíveiket.
A második felvonásban az ármánykodás célt ér, a hölgyek sajnálata érdeklődéssé változik, és meg is állapodnak, hogy ki melyik férfit teszi boldoggá, de ebben a kalandban egyikük sem a saját vőlegényét választja – a férfiak legnagyobb szomorúságára. A szerelem odáig hevül, hogy már házasodni készülnek, a szertartás jegyzőjeként pedig az álruhás Despina jelenik meg. Az esküvő napján azonban visszatérnek a „katonák”. A férfiak bevallják, hogy valójában az egész az ő tréfájuk volt, és bár mindegyikük kedvese csalfa lett, megbocsátanak nekik, hiszen ármánykodás áldozatai lettek.
A történet elég valószerűtlen. Mit szerethetett akkor mégis a korabeli közönség ezen az operán? Azt lehet mondani, hogy Da Pontét és Mozartot. Da Ponte szövegkönyvei ugyanis még egy ilyen képtelen történet esetén is képesek voltak olyan többszereplős jeleneteket felsorakoztatni, melyek dramaturgiája hihető volt, ha az egész történet nem is, de a konkrét jelenet akár megállhatta volna helyét a hétköznapi életben is. Mozart karakter- és érzelemábrázolása pedig még inkább hihetővé tette a színpadi helyzeteket és érzelmileg is bevonta a közönséget. Mozart zenéjével hihető, hogy az otthon maradó hölgyek tényleg gyászolják kedveseiket, tényleg tiltakoznak a hűtlenség gondolata ellen, de tényleg megérinti őket egy jól irányzott bók ebben a kiszolgáltatott helyzetben, főleg, hogy a távolról érkezett ifjúkban van valami nagyon-nagyon ismerős. A történet tanúsága szerint valójában nincs is szükség sem az első éjszaka jogát követelő grófokra, sem hódító Don Giovannikra, hiszen egy ártatlan csel is kikezdheti a hűséget.
Mit akart vajon mondani Mozart ezekkel az operákkal? Mi foglalkoztatta annyira, hogy ezt a kérdést többször is, többféleképpen is színpadra állítsa? Valószínűleg a francia forradalom és a romantika előszele érintette meg, és talán az elsők között tette fel azokat a kérdéseket, melyekre az emberiség a következő évtizedekben hevesen kereste a választ: van-e ideális társadalmi berendezkedés? Melyek azok az elvárások, melyeknek nemcsak a szavak szintjén felel meg egy társadalom? Hol van az adott szó, a törvény, a rend és az érzelmek hatalmának határa? Egységben lehet-e tartani a hűséget és a szerelmet?
A kérdések megválaszolását Mozart persze elkerülte, az emberek pedig ma, kétszáz évvel később is keresik az igazi válaszokat. Hiszen, ha nem is „mind így csinálják”, azért mindenkivel megeshet.
Az előadás a Pannon Filharmonikusok tehetségtámogató programjának keretében, a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködésben, a zenekar menedzsment támogatásával valósul meg.
