Álmodtunk egyet, de sajnos a koronavírus járvány nem teszi lehetővé, hogy ezt az előre tervezett, énekesekkel és kórussal fűszerezett programot tartsuk meg. De talán majd egyszer máskor! A műsorváltozásnak köszönhetően Kelemen Barnabás hegedűművész és Hamar Zsolt karmester többek között a hegedűművészet rejtelmeibe, szépségbe, virtuozitásba és Schumann világába kalauzolnak el bennünket a Pannon Filharmonikusokkal. Bár az est műsorának szerkezete „hagyományos”, felütése egy nyitány, ezt követi egy versenymű, majd egy szimfónia zárja az estet, de persze mégis minden egy kicsit másként lesz… Hiszen új bérletes sorozatunk, a friss&csábító péntek esti FLÖRT lényege az, hogy meglepetésekkel, különböző rendhagyó színpadi eszközökkel, hol tánccal, fényekkel, hol történetmeséléssel, vagy egy kis humorral kiegészítve segítse a flörtölést ezzel a műfajjal. A „komolyzene”, azaz a klasszikus zene nem is mindig olyan komoly, de minden alkalommal csodálatos világával. Bérlet még előadás előtt kapható!
A produkció a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. A Flört-bérletsorozat médiatámogatója a Made in Pécs.
Johannes Brahms: Akadémiai ünnepi nyitány
Brahms Akadémiai ünnepi nyitánya jó példája annak, amikor egy eredetileg megtiszteltetésnek szánt gesztusból semmi jó nem sül ki – vagy talán mégis? 1879-ben ugyanis a wrocławi (akkori nevén breslaui) egyetem bölcsészkara díszdoktorává avatta Brahmsot, aki nem kedvelte a személye körüli ünneplést, így egy köszönő levéllel elintézte a hálálkodást. A kar vezetősége finoman érzékeltette vele, hogy illene valami nagyobb, szellemileg maradandó ajándékkal megköszönnie a díszdoktori címet, hiszen arra számítottak, hogy a konzervatív, mindig komoly szerző valami veretes és mély mondanivalójú művel szolgál köszönetképpen. Ehhez képest Brahms a felkérésnek úgy tett eleget, hogy különböző – akár felforgató, vulgáris tartalmuk miatt betiltott – diákdalok dallamaira készítette el az Akadémiai ünnepi nyitányt, a megrendelők nem kis megrökönyödésére. A fricskát talán még saját maga is megbánhatta, mert a hivalkodó hangszerelése miatt maga is csak Janicsár-nyitányként emlegette a művet. De még ennél tovább is ment a bűnbánatban. A nyitány befejezése után szinte rögtön hozzálátott a Tragikus nyitány című mű megkomponálásához, mintegy saját maga előtt is bizonyítva, hogy nem szűnt meg komoly és gyakran komor zeneszerzőnek lenni. Az eredmény végül két máig népszerű zenekari tétel lett, így talán mégsem baj, hogy nemcsak egy sablonos köszönő levél maradt a díszdoktori címből.
Felix Mendelssohn-Bartholdy: e-moll hegedűverseny, Op. 64
I. Allegro molto appassionato – II. Andante – III. Allegro non troppo – Allegro molto vivace
A mindössze 38 évet élt Mendelssohn „kései” e-moll hegedűversenye idővel a népes hegedűverseny-irodalom talán legnépszerűbb darabja lett és bár számos olyan újítás jelenik meg benne, ami a maga korában különlegesnek számított, mégis ez a mű lett a későbbi hegedűversenyek klasszikus zsinórmértéke. Újdonságnak számított a moll hangnem, a szenvedélyes, hosszú és sokszor keserves első tétel, amiben nem hagy terepet a szólistának az improvizálásra (mint addig szinte mindenki), hanem maga komponálja meg a szólókadenciát, és szokatlan módon, a zenekar még a kadencia alatt belép a főtémával. Így nem fordulhat elő ebben a műben például az az eset, ami állítólag Szigeti Józseffel történt. Szigeti sportot űzött abból, hogy a szólókadenciát mindig helyben improvizálta, és mindig igyekezett minél több ismert hegedűversenyt felidézni benne. Egyszer addig kalandozott a versenyművek között, hogy egy hosszú trilla alatt oda kellett hajolnia a karmesterhez, és megkérdezni tőle, melyik hegedűversenyt játsszák, mert elfelejtette, hogy honnan indult.
További érdekesség, hogy az első tétel végén kitörő tapsot azzal akadályozza meg, hogy egy fagott tartott hangja bennmarad a szünetben is, így a második tétel tulajdonképpen szünet nélkül jön az első után. A harmadik tétel pedig igazából már a másodikban elkezdődik, így nem teljesen előzmény nélküli. Olyannyira nem, hogy sziporkázó és csillogó világa nem is ebben a műben gyökerezik, hanem sokkal inkább a Szentivánéji álom című kísérőzene folytatása, egyúttal a szomorúnak induló versenymű bravúros fináléja. A zenetörténet furcsa fintora, hogy bár sokan sokféle komoly és szövevényes szerkesztésű hegedűversenyt írtak a történelem során, mégis ez az egyszerű eszközökkel hatni tudó versenymű vált az irodalom ikonikus darabjává. Talán nincs olyan hegedűművész, aki ne játszotta volna legalább egy tételét, nincs olyan hegedű próbajáték, ahol ne hangozna el, sőt, még filmekben is vissza-visszaköszön a hegedűsök és a komolyzene szimbólumaként.
Előadók terén bizonyára kíváncsi lenne a közönség, hogy mi történne, ha egy verseny művet Várjon Dénes és Hamar Zsolt együtt adna elő, de erre nem most kerül sor, annál is inkább, mert Várjon Dénes zongorista. Unalomra viszont így, Kelemen Barnabás szólójával sem kerül sor. Hamar Zsolt eredetileg zeneszerzőnek tanult, de végül Kocsis Zoltán felfedezettjeként karmesterként vált ismertté. A kétezres évek átalakuló éveiben éppen Pécsett működött a zenekar élén, jelenleg a Nemzeti Filharmonikusok vezető karmestere. Tehetsége, elhivatottsága és szigora is jellemzi, ezen az estén kissé haza is tér Pécsre.
Kelemen Barnabás napjaink egyik legsokoldalúbb és legnépszerűbb hegedűművésze, akinek családjában több generációra visszanyúlóan találunk zenészeket, hegedűsöket. Felesége, Kokas Katalin is hegedűművész, gyermekei ifjú koruk ellenére szintén magas szinten zenélnek. A zenész családok és pályatársak közös, vándorkaraván jellegű életét élik, annak minden szépségével és nehézségével, igen magas szintű muzsikálás mellett. Mendelssohn hegedűversenye valószínűleg olyan régi emlék számára, mint legtöbbünknek egy-egy gyerekdal, amit kiskorunk óta ismerünk.
Robert Schumann: II. (C-dúr) szimfónia
I. Sostenuto assai – Allegro ma non troppo – II. Scherzo, Allegro vivace – III. Adagio espressivo – IV. Allegro molto vivace
A zenészek élete sem végig diadalmenet. Ennek példája Robert Schumann II. szimfóniája, amelyhez egy sor – többé-kevésbé szerencsétlen sorsú zenésznek van köze. Mindenekelőtt Schumannak, aki harmincas éveiben járó, elismert zeneszerző, zongorista, egy szintén zongorista boldog férje, többgyerekes családapa volt a szimfónia megírásakor, és akit hatalmába kerített egy vissza-visszatérő depresszió, szorongás, halálfélelem. A betegség elkerülésére az utazást és a költözést is megpróbálták, a szellemi megújuláshoz komolyan tanulmányozta a nagy lipcsei előd, Bach műveit, és állandó mintaként szolgált a saját betegségével küzdő Beethoven, aki minduntalan igyekezett műveiben a sötétből a fényre törekedni. Schumann számára is a komponálás hozta meg a gyógyulást. A C-dúr szimfónia szinte afféle lenyomata ennek a fokozatos gyógyulási folyamatnak. A szorongás elől való menekülés és a reménykedés újra és újra hangot kap az első tételben a trombitákon, a második tételben az örökmozgó zenében, a harmadik tétel bensőségességében és a negyedik tétel optimizmusában. Fontos élménye volt még Schumannak ebben az időszakban Schubert „Nagy” C-dúr szimfóniája, amit akkoriban Mendelssohn mutatott be – akárcsak a következő évben Schumann szimfóniáját. Schubert ugyancsak betegséggel küzdött a komponáláskor, és ez a mű volt az utolsó befejezett és egyben leghosszabb szimfóniája. S hogy mi lett a zenészekkel ez a szimfónia után? Schubert nem élhette meg saját művének bemutatóját. Mendelssohn vitte később sikerre Schubert darabját, ahogyan Schumann művét is, majd két évre rá ő is meghalt. Schumann írt még két szimfóniát, de betegsége egyre súlyosabb formában tért vissza, végül elmegyógyintézetbe kellett költöznie, és ezekben az években Brahms segítette feleségét és hat gyermekét. Schumann a szimfónia megírása után 9 évvel halt meg. Felesége pedig bár élete végéig jó kapcsolatot ápolt Brahms-szal, sosem ment hozzá feleségül, 40 évet töltött özvegyként. De erről a történetről még mit sem tud ez a szimfónia. Itt a betegség még egyszeri árnyék, amelytől van menekvés, és a gyógyulás szép és megnyugtató.
