E hangverseny nyitánya egy négykezes zongoraszonáta egy tételének zenekari átirata, a zeneszerző pedig Georg Lickl, a Pannon Filharmonikusok jogelődjének alapítója. A születésnapját ünneplő zenekar alapítójának egy közelmúltban megtalált művét öltözteti zenekari köntösbe erre az alkalomra a zenekar állandó karmesterének hangszerelésében. A folytatásban Brahms veretes, d-moll zongoraversenye hangzik el, mely mind technikailag, mind szellemileg komoly kihívást állít az előadó elé. Zárásként pedig Muszorgszkij Egy kiállítás képei című műve egyszerre tárja elénk a képzőművészet élményét, az orosz mondavilágot és a romantikus programzenét.

Brahms d-moll zongoraversenye a fiatalkori művei közé tartozik, mindössze 26 éves volt, amikor bemutatták az ötéves kompozíciós folyamat eredményeként elkészült művet. A mű mégis Brahmsra jellemző módon nagyszabású, komoly, és minden előadó elé tekintélyes feladatot állít. A közel egyórás mű első tétele már-már szimfónia-jellegű zenekari bevezetővel indul, melyből egy hosszú, eseménygazdag első tétel bontakozik ki. A második tétel emléket állít annak, hogy Brahms ebben az időben különösen is szorosra fűzte a kapcsolatot Clara Schumannal, akinek ezekben az években kellett elszenvednie férje összeomlását és halálát, és aki Brahms számára minden tekintetben az ideális nőt jelentette. A harmadik tétel rondója talán Beethoven c-moll zongoraversenyének emlékét őrzi. A beethoveni párhuzamot természetesen e mű kapcsán is Brahms szemére vetették, de a darab végül ebben az esetben is elfoglalta az őt megillető helyet a zeneirodalomban.

Muszorgszkij programzenéjét egy építész barátja halála kapcsán rendezett kiállítás ihlette. A mű eredetileg nagyszabású zongoraciklusnak készült, mely tíz képet jelenít meg, a képek között pedig vissza-visszatér a séta motívum, ahogy a néző/hallgató átsétál egyik teremből a másikba. A mű számára szűkössé teszi a zongora kereteit a képek színes fantáziavilága és a szemlélődés félórás ideje, így sokáig egy nehéz és nehezen megfogható zongoradarabként tartották számon. Az ideális köntöst végül Maurice Ravel szabta rá, aki zenekari művé hangszerelte át, és ezzel elindította a világhír útján. Az Egy kiállítás képei mára Muszorgszkij legismertebb műve lett.