Két szerző, három híres és különleges mű. Szimfónia mint nyitány, „para”-concerto félkezű zongoristáknak, és tánc zárásként, mely egyetlen dallamra épül. A „Jupiter” nevet az utókor adta a szimfóniának, hiszen Mozart nem is hallhatta ezt a remekművét, mely egyúttal az utolsó szimfóniája. Az utókor viszont olyan tökéletességet látott benne, hogy a római főistenhez, Jupiterhez hasonlította. A balkezes zongoraverseny egy első világháborúban félkezűvé vált zongoraművész, Paul Wittgenstein kérésére keletkezett, megcsillogtatva, hogy egy kéz is elég a virtuozitáshoz. Wittgenstein egyébként mástól is rendelt magának művet, de éppen a később legnépszerűbbet, Ravel művét találta gyengének. A Bolero végigvonuló dallamát és ritmusát pedig valószínűleg a koncertre nem járó közönség is ismeri. A mintegy 15 perces műben végig ugyanaz a makacs ritmus ismétlődik, mely felett tulajdonképpen a dallam is végig ugyanaz. De a nagy hangszerelő Ravel mégsem monoton művet alkotott, hanem a 20. Század egyik legnépszerűbb zenekari művét.