Alberto Ginastera: Estancia – Négy tánc, Op. 8.a
I. Los trabajadores agrícolas – II. Danza del trigo – III. Los peones de hacienda – IV. Danza final (Malambo)
Alberto Ginastera (1916-1983) argentin zeneszerző, Buenos Airesben született egy katalán anya és egy olasz apa gyermekeként. Első tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1945-47-ben az Egyesült Államokban tanult. Ezt követően újra Argentínában tevékenykedett, de 1968-ban végleg elhagyta szülőföldjét, előbb az Egyesült Államokba, majd Svájcba emigrált. Estancia című, egyfelvonásos balettzenéjét 1941-ben írta, mely életművében a középső pályaszakaszára, a szubjektív nacionalizmus korszakára esik. Az Estancia voltaképpen a magyar tanya szónak felel meg, a cím pedig onnan származik, hogy a balettzene egy argentin tanyán játszódó történetet jelenít meg, ahogyan egy városi legény belecsöppen a vadnyugat világába és szerelmes lesz egy ottani lányba. A balett öt jelenete a nap öt szakaszában játszódik a hajnaltól az éjszakáig. Ginastera érzékletesen festi le a Pampák világát, és azok táncait. A balettből készült szvit négy táncot tartalmaz, afféle szimfóniává konstruálja a balett történetét. Ez a szvit már nem a balett történéseire koncentrál, hanem a táncok karakteres megjelenítésére, hiszen színpad és táncosok nélkül a zenei karakter válik a legfontosabb kifejezőeszközzé. Az első tétel robosztus zenéje a mezőgazdasági munkások táncát állítja elénk. A második, lírai hangulatú tánc neve búzatáncként fordítható. Ez a zene nem is annyira tánc, mint inkább filmzene, könnyedén beemelhető lenne egy hollywoodi film vadnyugati szerelmi jelenetébe. Ékes bizonyítéka ez a tétel annak, hogy a klasszikus színpadi zene organikus fejlődéssel folytatódott a film világában, és ez a zenei világ kölcsönhatásban maradt a koncerttermi művekkel is. A harmadik tánc ismét szilaj, a birtok munkásait idézi fel. A záró tánc pedig egy malambo, afféle izgő-mozgó, soha meg nem álló zene.
Astor Piazzolla: Négy évszak Buenos Airesben
I. Nyár – II. Ősz – III. Tél – IV. Tavasz
Astor Piazzolla (1921-1992) argentin zeneszerző, aki első zenei tanulmányait a magyar származású Wilda Béla vezetésével végezte, majd éppen abban az évben volt Ginastera tanítványa, amikor az Estanciát komponálta. Piazzolla napjaink egyik legnépszerűbb zeneszerzője, afféle kettős állampolgár a klasszikus és könnyűzene világában, a nyugati és az egzotikus kultúrában. Különösen így van ez a kamarazene világában, ahol a legtöbbeknek felcsillan a szeme, ha kiejtik a nevét. Sok művét szinte még félkész állapotában is elkapkodták az előadók, és ez a népszerűség, illetve a „harmadik világ” adminisztrációjának lassúsága azt eredményezte, hogy műveinek ismertsége megelőzte a kiadókat, és a kompozíciók mindenféle hiteles és hiteltelen változatban, átiratokban, rövidített és felturbózott formában köztudatba kerültek, így sok műve esetében igen nehéz kikutatni az eredetit. Így van ez a Négy évszak Buenos Airesben című művel is, mely eredetileg kamaraegyüttesre, inkább klubok zenéjéül készült, de gyakorlatilag mindenféle formációban lehet vele találkozni. Eredetileg nem is négy évszaknak készült, hanem csak a későbbi Nyár tételt komponálta meg, Melenita de Oro címmel, 1965-ben. 1969-ben nevezte át Nyárrá, és megírta hozzá a Telet, ez pedig már kijelölte a folytatást, hogy a következő évben elkészüljön a Tavasz és az Ősz is. És bár ezek az évszakok Buenos Airesben játszódnak, és mindegyikük alapja a tangó, a mű nem kerülhette el, hogy Vivaldi Négy évszakjával rokonítsák, bár ez többé-kevésbé Piazzolla szándékaival is egyezett. Ugyanakkor a zenekari átirat elkészítésekor Leonyid Deszjatnyikov ráerősített erre a hatásra azzal, hogy a művet vonószenekarra és hegedűszólóra komponálta át, formáját némileg hozzáigazítva a barokk concertók formáihoz, és belecsempészve még néhány direkt utalást Vivaldi zenéjére. Ezt az átiratot Piazzolla már nem hallhatta, így nem tudhatjuk, mennyiben egyezett az elképzeléseivel ez a felfogás. Annyi viszont bizonyos, hogy a tangó királya ebben a változatban sem veszít semmit uralmából, és zenei könnyedségével, humorával minden bizonnyal sok megoldás összeegyeztethető.
Manuel de Falla: A háromszögletű kalap – teljes balettzene
Manuel de Falla (1876-1946) spanyol zeneszerző, bár élete utolsó éveit Argentínában töltötte, ott halt meg, néhány nappal a 70. születésnapja előtt. Zenei tevékenységét zongoristaként kezdte, de egyre nagyobb szerepe lett a komponálásnak. A századforduló éveiben több évet töltött Franciaországban, ami nagyban formálta a zenei gondolkodásmódját, ugyanakkor az andalúziai zene lüktetése szinte minden művében tetten érhető. Az első világháború kitörésekor visszatért Spanyolországba, Granadában telepedett le, és megkezdődött egyik legtermékenyebb zeneszerzői korszaka. Ebből a korszakból származik ez a balettzenéje is, mely Spanyolországban játszódik, és eredetileg a Gyagilev-balett számára készült. A vásári komédia alapján készült történetet 1919-ben Picasso által tervezett jelmezben és díszlettel mutatták be Londonban. A történet tanúsága szerint a kormányzó (a háromszögletű kalap jelen esetben státuszszimbólum) el akarja csábítani a szép molnárnét, de ő cselt eszel ki ellene, és táncával addig vezeti, míg az a vízbe nem esik. A balettet viszonylag ritkán lehet színpadon látni, és hangversenyen is jellemzően csak részleteket játszanak belőle. Ezen az estén a teljes változat hallható. A zene felvonultatja De Falla legtöbb arculatát, áttetsző hangszerelésében a zenekar egy hatalmas gitárként szólal meg, kellően érzelmes, drámai, ugyanakkor humoros (egy ponton még Beethoven Sors szimfóniáját is felvillantja, természetesen karikírozott változatban).
