1 2 3

Meghosszabbítom a pécsi bérletemet, vagy új bérletes szeretnék lenni / Kodály Központ

Szeretettel várjuk Pécsett a Kodály Központban a 2023/2024-es évadban, biztosítsa kedvenc helyét bérletesként, hogy Ön is OTT LEGYEN velünk. Bérletújítás július 20-ig, új bérlet vásárlása április 27-től.

OTT VAN

23|24 Pécs, Kodály Központ

 

 

A Pannon Filharmonikusok ott van Bach, Beethoven, Bartók, Bruch és az ábécé összes betűjével kezdődő zeneszerző verejtékes és könnyes perceiben, amikor azt a művet a papírra vetette, amit te ebben a pillanatban hallgatsz.

A PFZ együtt titkolózik Kékszakállal, versben menetelő hangyákkal tart, szirének énekét teszi hallhatóvá és csodaszarvasokkal szárnyal. Ott van a kortársainkkal a győzelemért vívott küzdelemben és a közösen kiharcolt szabadság örömében is.

A PFZ ott van a művészekkel, ahova a vágyaik vezérlik őket, ahova csak a zenén keresztül juthatnak el. Ott van a szeren a fiatalokkal, és áll a vártán az idősebbekkel. Őrzi a lángot, és nem feledi: a zenének minőségi hangzás jár mindenekelőtt.

A PFZ ott van minden ünnepen, a születéskor és elköszönéskor. Ott áll a betegek, fogyatékossággal élők és szegények mellett. Lubickol a gyerekek gyűrűjében, és ott van akkor is, amikor valakinek a fülébe súgod, hogy szereted.

A PFZ otthon van a Kodály Központban, a Müpában és a Musikverein Aranytermében. Ott van Pécsett, Budapesten és Európában, de leginkább mégis ott, ahol a zene aláhull az égből, és ahol téged megtalál.

A PFZ melletted van, amikor a nap végén megpihennél, és a szimfonikus energia kimeríthetetlen töltőjére kapcsolódnál. De ott van a csendben, a sóhajodban és a kirobbanó tapsban is.

A PFZ koncertjeinek hangjai színes és mégis áttetsző üveggolyókként jelenhetnek meg a képzeletedben: a koncertről hazafelé menet tovább csörögnek a zsebedben, kincsként simulnak a markodba. Ha belenézel a mélyükbe, egyszerre tükrözik vissza a múltat és mutathatják meg

a jövőt: új távlatokat nyitnak benned, hogy biztosan célba találj.

 

Bérletújítás 2023. JÚLIUS 20-IG

 

  • átutalással, banki befizetéssel.

Kérjük, bérlethosszabbítási szándékát jelezze a tatrai.blanka@pfz.hu e-mail-címre küldött levélben, és tájékoztatjuk a részletekről.

  • személyesen készpénzzel, bank- és SZÉP-kártyával a Kodály Központ jegypénztárában

 

Új bérlet vásárlása 2023. ÁPRILIS 27-TŐL

Új bérletek vásárlása a sorozatok első hangversenyének időpontjáig lehetséges a www.jegymester.hu oldalon és a Kodály Központ jegypénztárában.

Információ és segítség a bérletvásárlásban: +36-72-500-300

 

Részletfizetési lehetőség

A 2. részlet befizetésének határideje: 2023. október 31.

A Kodály-bérlet és a Pannonicum bérlet esetében a teljes bérletár fizethető két részletben is. A fizetéskönnyítésként megadott részletfizetési összegek és a befizetések ütemezése nincs összefüggésben az elhangzott koncertek számával. Az első részlet a bérlethosszabbításkor vagy az új bérlet megvásárlásakor fizetendő. A második részlet határidőre történő befizetésének elmaradása esetén a bérlet érvényét veszti.

Megértését köszönjük!

 

Bérletáraink (HUF)

 

  • KODÁLY- bérlet / 8+1 hangverseny                             

                      teljes ár               nyudíjas/diák kedvezmény

I. rendű           32.900 Ft                   27.300 Ft

II. rendű           28.900 Ft                  23.900 Ft

III. rendű           22.900 Ft                 19.000 Ft

6–18 éves korig díjmentes

 

  • PANNONICUM bérlet / 5+1 hangverseny

                      teljes ár               nyugdíjas/diák kedvezmény

I. rendű           32.900 Ft                   27.300 Ft

II. rendű           27.900 Ft                  22.900 Ft

III. rendű           20.900 Ft                 17.300 Ft

6–18 éves korig díjmentes

 

családbarát bérletes konstrukció

A Pannon Filharmonikusok családbarát programjának keretében szeretettel és díjmentesen várja bérletesként és jegyvásárlóként is a 6–18 éves gyerekeket a zenekar felnőtteknek szóló bérletes sorozatain (Kodály-, Pannonicum, Flört sorozat) a Kodály Központban. Kérjük, hogy érdeklődését a lehetőség iránt jelezze Tátrai Blanka kollégánknál a tatrai.blanka@pfz.hu e-mail-címen.

 

  • FLÖRT bérlet / 4 hangverseny                   Kedvezmény          Bérletár                        

Életkor

6 -18 éveseknek                                               100%                                    0 Ft

19–26 éveseknek                                             80%                                       8.000 Ft

27–35 éveseknek                                             60%                                       16.000 Ft

36–42 éveseknek                                             40%                                       24.000 Ft

43–50 éveseknek                                             20%                                       32.000 Ft

51–65 éveseknek                                             10%                                       36.000 Ft

Teljes bérletár                                 4 koncertre                        40. 000 Ft

 

 

BÉRLETES SOROZATAINK

LAPOZHATÓ, ONLINE bérletFÜZETÜNKET A TELJES „OTT VAN” ÉVADRA IDE KATTINTVA ÉRIK EL!

A papír alapú bérletfüzetet április 27-i koncertünk estéjén vehetik először kézbe. 

 



KODÁLY-bérlet               

        

 

Az évad egészén végigfutó csütörtök esti koncertsorozatban az egyik legjobb az, hogy mindig tartogat meglepetéseket. Több mint huszonöt művet hallhatunk, melyek közül számos ismerősként üdvözöl bennünket, de lesznek olyanok is, amelyekkel ritkán vagy még soha nem találkoztunk. Van, aki többször is elolvassa a kedvenc könyvét, és van, aki mindig egy ismeretlen, új világra kíváncsi. Mások vagyunk, de a Kodály-bérletesekben egy közös biztosan van: inspirálóan hatnak a zenekar programalkotóira, hogy izgalmas, igényes és minőségében megkérdőjelezhetetlen műveket tárjanak a publikum elé. Szabadon szárnyaló lelkek, új útra törők és olyanok műveit is, akik a pályájuk elején tartanak. Az évad e sorozatát választók szeretnek ott lenni azokban a percekben, amikor a zene életre kel a Kodály Központ falai között, és részesei lehetnek a hangok teremtő erejének. A sorozatban ott vannak a legnagyobb zeneszerzők, Beethoven, Ravel, Brahms, Mendelssohn, Paganini, Verdi, Richard Strauss, Bruckner és Sosztakovics, de kortársaink is Orbán György, vagy az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány programjában bemutatkozó Donghoon Shin személyében. Baráti Kristóf Bartók hegedűrajza után a legszebb és a legújabb hegedűversenyekben mutatja meg sokszínű tehetségét, míg Kelemen Barnabás első ízben dolgozik együtt Varga Gilberttel. A különlegességek kedvelői Glazunov versenyművében ismerhetik meg Valentine Michaud szaxofonművészt, Klara Min és Bogányi Gergely pedig a legkedvesebb zongoraversenyeket adják elő. A karmesterek egytől egyig a zenekar fejlődésének továbbvitelében vállalnak szerepet.

IDE KATTINTVA megnézem a Kodály-bérlet koncertsorozatának részleteit.

 

 

 

PANNONCIUM bérlet

A Pannonicum sorozat koncertjei piros betűs szombatok. Akár egy sodró vizű patakban azok a lapos kövek, melyekre biztonsággal léphetünk, és átjuthatunk a túlsó partra, úgy vezetik át a bérleteseket ezek a hétvégék egy mozgalmas éven. A nyitókoncert az egyik legkedveltebb hegedűversennyel indít, melyet egy különleges szimfóniát bemutató koncert követ. Megismerkedhetünk két valódi hídemberrel, Bartókkal és Enescuval, akik példát mutattak a művészet összekötő erejéből, és ott voltak a nemzeti kultúrák kincseinek egyetemessé emelésében. A bérletzáró koncert a világ egyik legismertebb művét tűzi műsorra az európai kultúra előtti főhajtásként. A sorozat szólistái között a kimagasló nemzetközi karriert befutó, Pécsett első ízben bemutatkozó Jennifer Pike hegedűművészt, Balázs János és Balog József zongoraművészeket, a legkiválóbb énekeseket és a Magyar Rádió Énekkarát is köszönthetjük. A karmesterek sorában Bogányi Tibor vezető karmester és Vass András állandó karmester mellett bemutatkozik Leo McFall és Gabriel Bebeșelea. A pécsi Kodály Központért és a városért rajongó világhírű Gérard Korsten zárja a sorozatot.

IDE KATTINTVA megnézem a Pannonicum bérlet koncertsorozatának részleteit.

 

 

 

FLÖRT bérlet

Az izgalmas péntek esténkénti Flört válaszok után kutat, és segít abban, hogy kicsit kikacsintsunk a valóságból. Nehéz megjósolni, hogy mit hoz a jövő. Megtaláljuk-e az igazit, hova jutunk el, vagy meddig élhetünk ezen a világon? De a zene, akár a varázslat, a mese vagy a végzetbe vetett hit egy szusszanásnyi időre kiveszi kezünkből az irányítás terhét, és a képzelet útjaira irányít. Fény és árnyék táncában dacol a halállal Beethovennel és Mozarttal, Harry Potterrel és társaival, bal kézre írt zongoraversennyel, Seherezádéval és boszorkányokkal. A sorozatban a legkiválóbb művészek előadásában élvezhetjük a klasszikusnak írt és klasszikussá vált darabokat. A hangversenyek varázslói a karmesterek. A sorozatban a legkiválóbb magyar dirigensek vezénylik a Pannon Filharmonikusokat Keller András és Káli Gábor személyében. Az együttes vendége az Óbudai Danubia Zenekar és Hámori Máté, meghívott külföldi karmestere pedig Nicolò Umberto Foron, aki egy-egy jól elkapott pillanatában épp úgy varázsol a karmesteri pálcájával, mint sokak kedvence, Harry Potter.

IDE KATTINTVA megnézem a Flört bérlet koncertsorozatának részleteit.

 

 

SZERETETTEL VÁRJUK AZ ÚJ ÉVADBAN IS!

 

 

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
+36 72 500 300
jegypenztar@pfz.hu

Nyitvatartás
H–Cs: 10.00–18.00
P: 10.00–18.00
Szo–V: zárva, nyitás csak rendezvény esetén annak kezdete előtt másfél órával

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992