1 2 3

Muzsika gyerekeknek, családoknak

A Pannon Filharmonikusok octOPUS néven gyűjti egy csokorba az összes olyan programját, amely a gyerekeknek, családoknak szól. A komolyzenéből ismerős, de a gyereknek és fiataloknak ismeretlen OPUS szó jelentése MŰ. Az a zenemű, alkotás, amelynek meghallgatása, megismerése és befogadása teljesebbé teheti az életünket. Számos vizsgálatot folytattak és folytatnak ma is a zenehallgatás fejlesztő, jótékony hatásáról. „Az éneklés, zenélés, de még az értő zenehallgatás is endorfint termel, ami mindamellett, hogy jó közérzetet biztosít, növeli az immunrendszer ellenálló képességét, csökkenti a stresszt, és ezzel védi az idegrendszert is."

 

Miért fontos komolyzenét hallgatni kismamaként és babakorban? Kattintsatok ide, hogy elolvashassátok kis írásunkat.

 

 

OCTOPUS

A PANNON FILHARMONIKUSOK GYEREKSZERETŐ PROGRAMJAI A KODÁLY KÖZPONTBAN

 

 

A Pannon Filharmonikusok octOPUS néven gyűjti egy csokorba az összes olyan programját, amely a gyerekeknek, családoknak szól. A komolyzenéből ismerős, de a gyereknek és fiataloknak ismeretlen OPUS szó jelentése MŰ. Az a zenemű, alkotás, amelynek meghallgatása, megismerése és befogadása teljesebbé teheti az életünket.

Lehet egy nyolckarú polip félelmetes, de lehet olyan is, aki egyik karjától a másikig vezetve eljuttat oda, ahol a tenger sötét és ismeretlen mélységéből megismerésre érdemes, izgalmas és színekkel teli világgá változik. A felnőtteket arra kérjük, hogy ahogy úszni és búvárkodni megtanítják a gyerekeket, és az állatkertek akváriumát is megcsodálják, úgy hozzák el a Kodály Központba, és segítsék őket abban is, hogy a mindennapjaikat átitató zenét is jobban megismerhessék.

Nem vagyunk egyformák. Sem korban, sem alkatban, sem habitusban, épp úgy, ahogy a zeneművek is annyifélék, ahányan vannak. Az octOPUS program arra vállalkozik, hogy mindenkinek segítő kezet nyújtson, aki szívesen ismerkedik a komolyzenével. A zene szeretete természetes. A komolyzene iránti érdeklődést és a koncertre járás iránti vágyat azonban nekünk, felnőtteknek kell felébresztenünk! A hangversenyek digitális detoxikálók is, hiszen amíg zenét hallgatunk, és nem nyomkodjuk a kütyüket, gazdagodik a belső képi fantáziánk, és az idegrendszerünk észrevétlenül élvezi a zene jótékony hatását.

A Pannon Filharmonikusok egy csokorba gyűjtött csápocskái, azaz gyerekprogramjai korosztályos felépítésüknek köszönhetően a gyermekek érettségének megfelelően adnak zenei élményeket. Fokozatosan készítik fel a kicsiket arra, hogy idővel megtanuljanak csendben, nyugodtan, a hallásukra és a belső képi fantáziájukra hagyatkozva zenét hallgatni. Ebben mi felnőttek azzal tudjuk segíteni gyermekünket, ha a saját korosztályának való programot választunk, a programok előtt használjuk a mosdót, adunk nasit és innivalót, és a koncert közben már nem. A koncert idején kikapcsoljuk a telefonjainkat, csendben vagyunk, és szükség esetén halkan fegyelmezzük a gyermekünket, ha ő nem a zenére figyel, és ezzel zavarja a produkciót vagy társait. A zenét hallgatók közönsége valódi közösség. Együtt teremtjük meg a zene bölcsőjét jelentő csendet, és a nyugalomban teret nyerő befogadást.

A GYEREKEKEKNEK SZÓLÓ KONCERTEKEN TÚL A PANNON FILHARMONIKUSOK FELNŐTTEKNEK SZÓLÓ HANGVERSENYEI A 6-18 ÉVES GYEREKEK SZÁMÁRA DÍJMENTESEN LÁTOGATHATÓK BÉRLETTEL VAGY EGYEDI KONCERTJEGGYEL.

Szeretettel várunk mindenkit, ugorjunk együtt fejest a zenébe!

LAPOZHATÓ, ONLINE MŰSORFÜZETÜNK A TELJES 2023-24-ES OTT VAN ÉVADRA ITT ÉRHETŐ EL

 

 

 

POCAKLAKÓ 

KISMAMÁKNAK ÉS A POCAKBAN LAKÓKNAK

A Baranya-, Somogy-, Tolna-megyében született újszülöttek a gyermekágyon megkapják a Pannon Filharmonikusok kis kiadványát: egy Útlevelet a Zene világába. Az útlevél Ferling Szonja illusztrációival díszített könyvecske, melyben az első koncertlátogatástól kezdve bélyegzőt gyűjthetnek a Zene világát látogatók, melyekért időről időre ajándékot kapnak a zenekartól. Ha van újszülött a családban, de nincs útlevelük, ne felejtsenek el kérni a Kodály Központ jegypénztárában!

 

BABZSÁK

BÖLCSISEKNEK

A sorozat házigazdája Herczeg Nóra csellóművész.

A Babzsák koncertek egy zsák szeretettel és varázslattal megtöltött bensőséges, mozgós, mondókázós, összebújós alkalmak a Kodály Központban! A mozgásos-játékos részt Hrubi Zsuzsanna zeneterapeuta vezeti. Az sem marad le a foglalkozásról, aki véletlenül nyűgös vagy náthás, és nem tud eljönni személyesen. Tesóknak szeretettel ajánljuk a szombati Babzsákot, ami az ovisoknak szóló Csigaházzal egyidőben van, így a gyerkőcök a saját koruknak megfelelő foglalkozáson vehetnek részt! Közreműködik a Buborék Kvartett, azaz Vass Ágnes, Hoffner Kinga, Misányi Gabriella hegedűművészek és Herczeg Nóra gordonkaművész.

A keddi és a szombati 4-4 koncertből álló sorozatokra bérletek válthatók az első koncert kezdetéig.

Bérletár: 9900 Ft/ gyerek, 4900 Ft / kísérő

Gyerek jegyár: 1990 Ft, Kísérő jegy: 1000 Ft. A kísérő jegye kuponként beváltható a felnőtteknek szóló koncertekre, teljes árú jegy vásárlása esetén.

BÉRLETEK
  •  a16.00 órai bérlet ITT éred el
  • a 17.00 órai bérlet ITT éred el

Ha nem tudtok eljönni a koncertre, mert nem Pécsett éltek, vagy megbetegszik a kicsi, ajánljuk figyelmedbe online Babzsák foglalkozásunkat, amit akár minden héten érdemes végighallgatni, játszani együtt. A Pannon Filharmonikusok az élő koncertek látogatására buzdítja a szülőket és gyerekeket, de arra is törekszik, hogy az online térben is értékes, minőségi tartalmakkal szolgáljon. A legkisebbeknek hangfelismerő kis játékot fejlesztett, ami az esős, hideg téli napokon, vagy várakozás közben rövid időre lefoglalja a gyerekeket. A hangszerek dallamait a Pannon Filharmonikusok muzsikusai játsszák a játékban.

Az online Babzsák foglalkozás ITT érhető el YouTube csatornánkon.

A webes Babzsák játék PEDIG itt érhető el: www.babzsak.pfz.hu

 

 

CSIGAHÁZ

OVISOKNAK

 

A sorozat házigazdái Kiss Szabi, harsonaművész, énekes, zeneszerző és Szendrői Zsuzsi, szaxofonművész. Csigabá és Csiganyó.

Kiss Szabi, a zenekar harsonaművésze, és felesége, Szendrői Zsuzsi szaxofonos évek óta vezeti a Pannon Filharmonikusok különböző formációt bemutató, interaktív Csigaház sorozatot, melyen az ovisok játékosan megismerik a csendet, a ritmust, a szimfonikus zenekar szólamait és hangszereit. A Csigaház szombat délutánonként két időpontban zajlik, és újdonság, hogy a későbbi koncert ideje alatt a kistesóknak Babzsák koncerteket is tartunk. Szeretettel várjuk a családokat!

A korai és a későbbi 4-4 koncertből álló sorozatokra bérletek válthatók az első koncert kezdetéig.

Bérletár: 9900 Ft/ gyerek, 4900 Ft / kísérő

Gyerek jegyár: 1990 Ft, Kísérő jegy: 1000 Ft. A kísérő jegye kuponként beváltható a felnőtteknek szóló koncertekre, teljes árú jegy vásárlása esetén.

Ma már az ovisok is nyúzzák a szülőket, hogy hadd játszanak egy kicsit a gépen, a telefonon. A Pannon Filharmonikusok minőségi gyerekjátékot fejlesztett, amely meseszerűen avat be a szimfonikus zenekar szólamaiba, a karmester és a Kodály Központ világába. Dézsi Sada ragyogó grafikai elemeivel illusztrált játékban a zenekar szólamainak tagjaiból álló miniprodukciók a gyerekek meséinek és dalainak kedvelt és jól ismert dallamait játszák el. A webes játék itt érhető el: www.csigahaz.pfz.hu.

A Csigaház foglalkozáskból 4 hangszercsoport megismerésére YouTube csatornánkon találjátok az online verziót, vagy IDE kattintva, ha élő programra, szabad levegőre semmiképpen nem tudtok kimenni.

Azoknak, akik mégsem szeretnék megengedni a webes játékot, nagy szeretettel készítettük el Ferling Szonja rajzaival az ovisoknak szóló kifestőnket, amelyből díjmentes példányt tudtok kérni jegypénztárunkban!

BÉRLETEK
  • a 15.30 órai Csigaház bérlet ITT elérhető a délutáni szunyából korán kelőknek
  • a 17.00 órai Csigaház bérlet ITT elérhető a délutáni szunyás hétalvóknak

 

FANTASZTIKUS KLASSZIKUSOK

SULISOKNAK

 

A HVG Könyvek kiadásában megjelent könyv életre kel a Kodály Központban! A könyvet érdemes megvenni a jegypénztárunkban vagy a webshopban, lapozgatni, olvasgatni, és belehallgatni a Pannon Filharmonikusok által felvett zenei illusztrációkba. De ha élő élményre vágytok, akkor három koncerten is várunk szeretettel a Kodály Központba! Idén már farsangolunk is. A bérletnek nem része A diótörő előadás, de azt se hagyjátok ki!

A sorozat házigazdája  Horváth Krisztián, karnagy, zongoraművész, zeneszerző

A fotót Sharon Elizabeth Kocziany készítette.

Krisztián, akit karnagyként, zongoristaként már megismerhetett a pécsi közönség, illetve zenés színdarabok zeneszerzőjeként is találkozhattak nevével. Sokan nem tudják, de Krisztián egy művészeti iskola élén éli a mindennapjait, és jó humorával, a diákokkal való közvetlen stílusával számos ifjúsági koncert házigazdájaként is nagy sikereket ér el. Fogadjuk szeretettel a Pannon Filharmonikusok új partnereként!

A 3 koncertből álló sorozatra bérletek válthatók az első koncert kezdetéig.

Jegyár: 3490 Ft

Bérlet ár: 11 490 Ft

Bérletesként 30% kedvezménnyel veheted meg a könyvet a Kodály Központ jegypénztárában!

BÉRLET

A Fantasztikus klasszikusok bérletet ITT éred el

 

 

FLÖRT 

FIATALOKNAK

 

Nehéz megjósolni, hogy mit hoz a jövő. Megtaláljuk-e az igazit, hova jutunk el, vagy meddig élhetünk ezen a világon? De a zene, akár a varázslat, a mese és a végzetbe vetett hit, egy szusszanásnyi időre kiveszi kezünkből az irányítás terhét, és a képzelet útjaira irányít. Fény és árnyék táncában dacol a halállal Beethovennel és Mozarttal, Harry Potterrel és társaival, bal kézre írt zongoraversennyel, Seherezádéval és boszorkányokkal. A sorozatban a legkiválóbb művészek előadásában élvezhetjük a klasszikusnak írt és klasszikussá vált darabokat. A hangversenyek varázslói a karmesterek. A sorozatban a legkiválóbb magyar dirigensek vezénylik a Pannon Filharmonikusokat Keller András és Káli Gábor személyében. Az együttes vendége az Óbudai Danubia Zenekar és Hámori Máté, meghívott külföldi karmestere pedig Nicolò Umberto Foron, aki egy-egy jól elkapott pillanatában épp úgy varázsol a karmesteri pálcájával, mint sokak kedvence, Harry Potter.

Sokszor hallhatjuk, ami csak egy flörtnek indul, élethosszig tartó szerelemmé vált. Bősze Ádám szavaival "ez egy szerelmes zenekar", úgyhogy bízunk abban, hogy sokan belénk szeretnek.

6-18 éveseknek díjmentes

19-26 éveseknek 80% kedvezmény | Bérletár:  8.000 Ft

27-35 éveseknek 60% kedvezmény | Bérletár: 16.000 Ft

36-42 éveseknek 40% kedvezmény | Bérletár: 24.000 Ft

43-50 éveseknek 20% kedvezmény | Bérletár: 32.000 Ft

51-65 éveseknek 10% kedvezmény | Bérletár: 36.000 Ft

Teljes bérletár: 40.000 Ft

 

BÉRLET

A Flört bérletet ITT éred el.

 

 

 

HANGSZERSZELÍDÍTŐ

ZENESULISOKNAK

 

A sorozat házigazdája Deák Márta hegedűművész, koncertmester

Hangszeren játszani szuperképesség! De sajnos nem megy varázsütésre. A hangszereket meg kell szelídíteni. Azok a gyerekek szuperhősök lesznek, akik a zenével örömet szereznek másoknak is: megszabadítják az embereket a hétköznapok nyűgjétől, a gondok támadásától és a zajok kitartó inváziójától! A zene az ő kezükben van!
A Pannon Filharmonikusok koncertmestere, Deák Márti és művészkollégái új programot indítanak zeneiskolások számára. A Hangszerszelídítő gyakorlóműhelyben a szimfonikus zenekar művészei bevonják a gyerekeket a muzsikustársaság életébe, hétköznapjaiba, hogy együtt zenéljenek, tanuljanak. A program a zeneiskolák vezetői és tanárai körében kerül meghirdetésre. A legügyesebb hangszereseket biztatjuk, hogy jelentkezzenek a Mesterek és tanítványaik koncertünkre is fellépőnek! A Kodály Központ színpadán, a Pannon Filharmonikusok muzsikusainak biztonságában hatalmas élmény lesz az első nagyzenekari fellépés. A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

A pályázat részletei később lesznek olvashatók itt a zenekar honlapján.

Kérjük a pécsi és a régióban dolgozó zenetanárokat, zeneiskola vezetőket, hogy érdeklődésüket a program iránt jelezzék a deak.marta@pfz.hu e-mail-címen.

A hangszeres pedagógusok pedig szakmai jegyet igényelhetnek azokra a bérletes koncertekre, amelyen a szólista azon a hangszeren játszik, amin a tanár.

Néha kell egy kis bíztatás? Kérjétek a Kodály Központ jegypénztárában egyedi kottafüzetünket, hogy a legnehezebb gyakorlós fázisokban se feledkezzetek el róla, hogy a gyermek épp egy olyan titkot tanul meg, amit csak nagyon kevesek tudnak.

 

 

KIREPÜLŐ

MUZSIKUS NÖVENDÉKEKNEK

A Mesterek és tanítványaik program szakmai vezetője  Vass András karmester

 

A Pannon Filharmonikusok több szálon is segíti a szárnyait bontogató és kirepülő hangszeres és énekes művész növendékeket. A Kodály Központ nagyterme akár egy biztonságot nyújtó fészek veszi körül az első alkalommal nagyszínpadra lépő zeneiskolásokat, és a kirepülésre kész egyetemistákat. A Mesterek és tanítványaik program Vass András szakmai mentorálásával a tágas művészi horizontot mutatja meg a kisebbeknek. A Pécsi Tudományegyetem és a Pannon Filharmonikusok együttműködésének keretében a Művészeti Kar hangszeres hallgatói az egész tanév során gyakorlaton vehetnek részt a zenekari munkában, melyért kreditet kapnak. A magánének szakos pacsirták vizsgaelődásának színpadra állítását a zenekar menedzsment-támogatással segíti. A budapesti Zeneakadémiával folytatott sok éve zajló együttműködés keretében a Pannon Filharmonikusok több ízben játszott fiatal tehetségek, például Rajna Martin karmester vizsgaelőadásán Budapesten.

 

 

"A TUDOMÁNY IGAZOLNI LÁTSZIK, HOGY A ZENE NEM EGY LUXUSCIKK, HANEM EGY OLYAN ALAPSZÜKSÉGLET A LÉLEK ÉS A SZELLEM SZÁMÁRA, MINT A TESTNEK A C-VITAMIN."

 

Uzsaly Bence karmester és Uzsalyné Pécsi Rita karvezető, neveléskutató

 

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
jegypenztar@pfz.hu
+36-72-500-300

Opening hours:
Mon–Thu: 10.00–6.00 pm
Fri: 10.00–6.00 pm
Sa–Su: only on performance days, open from 90 minutes before the performance start time

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Linda Potyondi
sales representative
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992